Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje

Ha sikerül túl tenni magunkat azon, hogy ez egy újabb romantikus történet, valami szörnyű helyzetben, női E/1-ben elmesélve, tovább is léphetünk...

Számos olyan könyvet ismerünk, ami egy új társadalom megalapításáról szól. Például Platón Állama, Hawthorne-tól a Derűvölgy románca... Itt a történet annyival más, hogy az új társadalom már ki van alakítva, és viszonylag jól is működik. Megalkotására pedig a Nagy Átváltozás miatt volt szükség, amikor is az egész világon a halottak Elátkozottakká váltak. Azaz zombikká. Így aztán egy erdőben létrehoztak egy közösséget, aminek mi már a sokadik generációjának a történetébe kapcsolódunk bele. 

Ez egy jó húzás Carrie Ryan-től. Egyből a mély vízbe dob, így csak információ morzsákból rakhatjuk össze, hogy kik a Nővérek, kik az Őrzők, de meg tudhatjuk azt is, mit kell csinálni, ha az Elátkozottak áttörik a kerítést. Az írónő jól átgondolhatta, hogyan is nézhet ki egy zombiapokalipszis után egy már több generáció óta fennálló közösség. Az elsődleges cél, hogy mindig legyenek gyerekek, hiszen, ha ők az utolsó emberek, fenn kell tartani a fajt. Éppen ezért a házasság nem szerelemből születik. A házasság elkötelezettséget jelent a végsőkig. Persze, a szerelem sincs kizárva, és ki is alakulhat szép lassan, de első az elkötelezettség és a gyermekáldás. A falu rendjét a vallás nagyban áthatja, hiszen egy ilyen helyzetben mi másba is kapaszkodhatnának az emberek? Ezt a rendet hivatottak betartani a Nővérek, akiket valamiféle misztikus homály övez, akik mintha tudnának valamit, de mindenesetre többet, mint mi. 

Hogy a közösséget még jobban összekovácsolják a házak falára bibliai idézet van felvésve, amihez különféle rítusok tartoznak, különböző ünnepségeket tartanak, valamint mindennek neve van. A Nővéreken és az Örzőkön túl a zombivá alakulás minden lépésének is külön nevet adnak, így létezik a Megfertőzés, a Fertőzött Átváltozása és az Elátkozott. A félelem erős közösség kovácsoló erő, ha pedig nevet is adunk a félelem tárgyának, talán még hatékonyabban tudjuk a közösség egységét megtartani.

Ez tehát az alaphelyzet. Egy erdő közepén egy kis falu, melyet csak egy egyszerű kerítés választ el az elátkozottaktól.

Sajnos a szereplőkről nem tud ilyen hosszan írni. A főszereplő Mary, talán a valaha volt legidegesítőbb nő a világon (igen, olvastam a Twilight sagát). A könyv első felében ötvenhétezerszer mondja, hogy "anyám", hogy az anyja mit hogy csinált, mennyire rossz nélküle. A könyv második felében pedig az óceán után sír. Mindeközben a falu két házasságra érett fiúja belé szerelmesek, mert ő olyan tökéletes. Holott Mary a különböző helyzetekben mindig a lehető legrosszabbul választ, szinte minden döntésénél van jobb döntés, és valójában maga sem tudja, mit akar, csak akkor mikor már nem lehet az övé. Legjobb barátnőjével megromlott kapcsolatát pedig természetesen mindketten igyekszenek helyrehozni.

Pedig mennyi érdekes karakter lenne még ott! Mary bátyja, Jed és az ő felesége, Beth, vajon milyen lehet egy ilyen helyzetben egy baba elvesztése? Tabitha Nővér, vajon mit tudhatnak a Nővérek? De még akár a két Mary után epekedő srácból is ki lehetett volna hozni valamit, hiszen testvérek! A legtöbb jellemet talán Cass, Mary barátnője kapja, az utolsó pár fejezetben, egy-két elejtett mondatból derül ki, hogyan is reagál ő a kialakult helyzetre.

Köszönhetően azonban mindenféle bonyodalmaknak Marynek, a két lovagjának, a legjobb barátnőjének egy kisfiúnak és egy kutyának (de csak azért nekik, mert a faluban nem volt csöves), menekülniük kell. És itt kezd a történet érdekessé válni! Ahogy elhagyják a falut egy kis ösvényen, kiderül, hogy az erdőben vannak kerítéssel övezett ösvények. Itt kezdnek bolyongani. Mary tudja, hogy  az ösvények jelölve vannak. Ajtók választják el az ösvényeket; azonban a római számok, amikkel az ajtókat jelölik, eleinte nem mondanak neki semmit. Miután azonban megtudja, hogy számokat jelölnek az I, V, X betűk és tudja, hogy I = 1, választás elé kerül, mikor elérnek az I ajtóhoz...

Számomra a könyv legizgalmasabb része az Erdőben való bolyongás volt, ahogy találgatják, hogy mi is lehet a XXII, vagy a XV, stb... Kár, hogy ebből nem kaptunk többet. Pedig itt a könyv a Kocka filmek hangulatát idézi, ami azért egy könyvtől egész jó. Amikor pedig már az I ajtó előtt állunk, vártam, hogy elmegyünk valamiféle The Truman Show irányába.

Carrie Ryan azonban egész más lezárást tartogat a könyvének, ami akár lehet jó, izgalmas is. De szerintem nem az.

Összességében úgy tűnhet, hogy nem ajánlom a könyvet, pedig de. Én viszonylag gyorsan olvastam, és a történet izgalmas, helyenként már-már fordulatos, ha az ember el tud tekinteni a borzasztó kliséktől. Mivel pedig trilógia akár még pozitív, izgalmas irányba is folytatódhat a történet. Mivel azonban a könyv egy majdnem lezárt egész mű (ez a majdnem lett volna az érdekes, Mary története helyett!!), elképzelhetőnek tartom, hogy ott már új szereplőkkel találkozhatunk.

Illetve úgy tudom, készül a könyv filmváltozata, amire kíváncsi vagyok, mert egy határozottan filmre való történet, főleg ha a Kocka filmek hangulatát idéző zombi apokalipszis utáni állapotokkal fog foglalkozni, nem pedig egy újabb nyálas tinihorrort kapunk majd.

Mindezek mellett külön dicséret illeti az Athenaeum Kiadót, mert egy nagyon jól olvasható könyvet sikerült kiadniuk, ami nem borzasztó minőségű lapra van nyomtatva, a borító is találó, és a könyv nem esik szét első olvasásra. De ha már a könyvkiadásnál tartunk, szeretném kifejezni a nem tetszésemet, amikor egy könyv elejére mindenféle badarságot (idézetet, az író más művét...) írnak.