Final Fantasy VII

Léteznek történetek, amelyek megérintik az embert, amelyek megbotránkoztatnak és felháborítanak, léteznek olyanok amelyek gyönyörűek, és örömtől vagy bánattól fogva könnyezünk és amelyek közben azt kívánjuk: soha ne legyen vége. Van egy olyan történet, ami annyira varázslatos és annyira tapintható, hogy közelebb állhat hozzánk mint saját városunk utcái, épületei. Amelynek zenéje mindennél több érzelmet képes belőlünk kiváltani, legyen az humor, düh, epikus kaland, félelem vagy tragédia. Amelyben a "materia" több mint egy lelketlen, sznob kifejezés az anyag szóra és a kék háttéren ormótlan fehér karakterek felfoghatatlan mennyiségű beszélgetést képesek közvetíteni. Ahol a "fanfair" dallama alatt hősök kardokat forgatnak a fejük felett és a "limit break" vizuális megerőszakolása akár epilepsziás rohamokat is idézhet elő. Amiben a díszállat nevelése komoly, felelősségteljes és hasznos tevékenység. Ahol egy "Felhő" megmentheti a világot.

A Final Fantasy videojáték sorozat a Squaresoft (később Square-Enix) cég legfontosabb címe, a legnagyobb sikere pedig kétség kívül a hetedik epizód. A folyamatos fejlődés addig is érezhető volt a sorozaton belül, egyre epikusabb, összetettebb, hosszabb és nagyobb részek készültek. A NES és a SNES szabta korlátokat többnyire kihasználó, a hatodik részre azonban a jócskán túlmutató technikai fejlettség, grafikai színvonal és elképesztő tartalom odáig sodorta a gép határait, amelyet már nem igazán lehetett tovább. A Square a következő játékát egy modernebb platformra készítette el - hosszú jogi hercehurca és sértődés után végül nem a Nintendo, hanem a Sony új gépére: az újonc, de nagyon virgonc PlayStation-re. A gép elsőként vitte sikerre a CD-ROM-ot, mint adathordozó eszközt a játékiparban, és olyan címeket köszönhetnek a rajongók a szürke masinának, mint a Metal Gear Solid, Resident Evil, Crash Bandicoot, Silent Hill vagy a Gran Turismo. És persze a Final Fantasy VII. A játék, amiből elemzések szerint minden PS1-et magáénak tudó japán háztartásban (és ebből felháborítóan sok volt annak idején) van egy példány. Ami több millió elégedett rajongót, vásárlót és fanatikust jelent, akik átélték az utazást, a kalandot, az örömöt, bánatot és mindazt, ami a világ megmentésével jár.

A történet szerint a bolygót a Mako hatja át. Ez kering a középpontban, ez a Föld lelke. A természet erőit az ember azonban igyekszik kizsákmányolni, és a mako energiát reaktorokon keresztül különböző ipari technológiára használják fel. Ez a nem megújuló energiaforrás azonban a végéhez közeledik, és a mako reaktorokat birtokló cég, a Shinra, nem is sejti, hogy a Föld sorsát pecsételik meg ezzel. Egy apró terrorcsapat (Avalanche) igyekszik egyesével felszámolni ezeket a reaktorokat, egyfajta vallási és kissé szentimentális eszmét hajszolva. A csapat újonc tagja Cloud, a szőke tüskés hajú srác, aki a történet főszereplője, kulcsfontosságú figurája lesz. Flashbackek során ismerhetjük meg múltját, kalandos és fordulatokkal teli éveit - ahogy barátokat szerez és azokkal közösen folytatják útjukat a végkifejlet felé, úgy nyílik meg egyre több információ róla és társairól, melyek többek puszta digitális nullák és egyesek halmazánál, többek mint egy kitalált történet szereplői. Érző és hiteles figurái egy látványos és varázslatos világnak.

A játék mechanikája nyugati szemnek elég zavaró lehet (legalábbis annak aki még nem játszott japán szerepjátékkal), ugyanis nem gyorsaságra vagy reflexekre van szükség harcok megnyeréséhez, hanem jó taktikára és stratégiai érzékre - meg sok-sok beleölt játékórába, hogy karaktereink minél hatékonyabbak, használhatóbbak, vagyis erősebbek és életképesebbek legyenek. A játék lelke a fejlődés, hogy minél jobb tárgyaink, varázslataink, képességeink és opcióink legyenek. Ezeket kísérletezéssel (újrajátszás, mentés újratöltés) és bonyolult logikai kombinációk (matéria) lehetőségével oldhatjuk meg. A matéria olyan mako energia, ami kristályosodott gömbökben fordul elő és segítségükkel varázsolni lehet (elementális mágia, szörnyidézés) vagy különleges képességekre szert tenni (lopás, átváltoztatás, előző képesség másolása), valamint olyan matéria is van, ami egy másik matériával együtt fejti ki hatását (például az All matéria: elementális mágiával párba rakva a varázslat minden ellenfélre egyszerre hat). Rengeteg matéria létezik: vannak gyakoriak, amelyeket minden boltosnál lehet kapni, illetve olyan ritkák, amelyek akár csak egyetlen helyen, egyetlen alkalommal vehetőek fel, vagy sok-sok óra előkészületet igényel a megszerzésük (például a Knights of the Round matéria, amely a játék legerősebb idéző mágiája, csak a legjobb chocobo kitenyésztésével érhető el, amihez szükség van legalább 4 speciális befogott chocobo-ra, majd azok pároztatására, a született chocobo-k versenyeztetésére és azok keresztezésére). És ezek a matériák mind-mind fejleszthetőek, vagyis egy egyes szintű Fire matéria még csak 40-50-et sebez, de egy hármas szintű már akár 4000-et is... A kísérletezés, a rengeteg fajta lehetőség és a kombinációk száma elképesztően megnövelik a játék hosszát, olyan mellékágakra terelik a játékost, hogy akár több tíz órán át hozzá se szagol a főszálhoz, mert el van foglalva a fejlődéssel, új matéria fejlesztéssel, a száz oldalas könyveket megtöltő töménytelen párbeszéddel.

A játék designja az, ami talán a legjobban megfoghatja a gyanútlan játékost. Steampunk elemeket vonultat fel az alapvetően manga stílusú grafika, de van klasszikus horror kastély, sivatagi börtön, Grand Canyon-jellegű sziklába vájt hippikommuna, víz alatti lezuhant/elsüllyedt repülő és többek között logikai játékkal tűzdelt erdő. A karakterek között is van félkarú drabális néger, kedves virágárus lány vagy egy letűnt, rókaszerű civilizáció utolsó életben maradt példánya. A zenék különbözőek, minden területet különleges nem játékos karakterek népesítenek be, akik reagálnak a játék jelenlegi állására és ahhoz viszonyulva válaszolgatnak nekünk - esetleg tárgyakkal látnak el, megajándékoznak. 

A Final Fantasy VII egy olyan kaland, amiről nem lehet tökéletes leírást írni. A rajongóknak úgyis a kedvenc játékuk lesz, amelyhez esetleg csak szemöldökráncolva lehet bármit társítani, hasonlítani; a kétkedőknek pedig úgyis ellenszenves lesz a tüsi hajú kisfiú az orbitális karddal - egy olyan elementális limit break a Final Fantasy VII a Square istálló pixelműhelyéből, amit elég egyetlen egyszer elsütni, de a letűnt, valamint az eljövendő generáció is érezni fogja jelenlétét. És jöhet tucatnyi ezredrangú bőrlehúzás, vagy elképesztő vizuális orgiaként, de abszolút kiherélt szellemiséggel rendelkező, rajongót nem igazán kielégítő egész estés animációs film, az alapjáték egy mindenek felett álló teljesítmény marad.