Az ember határai a valóságban és a fantázia világában - Első rész

A lentebb olvasható írás egy két részes bejegyzésnek az első része. Ebben az ember testének határait próbálom felmérni, megtalálni, saját és más példákon keresztül. Itt még nem rugaszkodom el a valóságtól, általános és hétköznapi problémákat vetek fel.

A bejegyzés végén pedig felcsigázok minden kedves olvasót a következő részre. 

Az emberi élet elképzelhetetlen érzékelés és észlelés nélkül, így felmerül a kérdés: meddig tart a test? Hol van az a határ, amikor már nem a testünk érzékel? Mi az, amit az elme még képes észlelni?

Úgy gondolom az öt érzékszerv közül a szem, illetve a látás az, ami a legfontosabb, hiszen a körülöttünk lévő világot ennek alapján tudjuk a legjobban felismerni, fontos szerepe van a tanulási folyamatokban és a látványra épülő művészetek megismerésében. A vizuális észlelés lehet spontán vagy szándékos; valószínűleg spontaneitása miatt tűnik természetesnek, azoknak, akik rendelkeznek vele. 
Sokan azonban nem rendelkeznek tökéletes látással. Ezt kevésbé súlyos esetben lehet korrigálni szemüveggel. Ha a gyengén látó felteszi a szemüvegét, ellát olyan távolságokba, ahova addig nem, és a színek is egészen új értelmezést kapnak. Itt is léteznek azonban különbségek. Saját példámból indulok ki, hiszen én is szemüveges vagyok. Én azonban nem tekintem a testem részének, annak meghosszabbításának, hiszen nem használom minden nap; segít, mégsem függök tőle. De azoknak, akiknek jóval gyengébb a látásuk és minden nap hordaniuk kell, sokkal inkább ragaszkodnak hozzá, hiszen elvesztése, akár a látásuk elvesztését is jelentheti. Ilyen esetben úgy gondolom, a test nem a biológiai határnál ér véget, sokkal inkább a mindennapi protézisnél, a szemüvegnél.
Súlyosabb esetben azonban már a szemüveg sem segít. Így a vakok bottal képesek tájékozódni, azzal tanulják meg érzékelni az őket körülvevő világot. Számukra a bot mindennapi protézis, így annak elvesztése felér egy látó szemének elvesztésével; tehát ebben az esetben sem ott ér véget a test, ahol azt hinnénk.
Természetesen a modern kor technikájának köszönhetően az érzékszervek működését lehet tökéletesíteni, de akkor el kell fogadni azt a tényt, hogy az emberi test határai képlékeny határok.

Az ember az időt több módon is észleli. Az egyik egy hosszú távú folyamat, ahogy az ember érzékeli az öregedést, ez a folyamat egész életünkben végig kísér minket. De e mellett az ember rendelkezik egy belső órával is. Ez segít abban, hogy képesek legyünk egy napi rutinhoz alkalmazkodni. Külsőnk változása és a belső óra azonban nem elég, hogy az időt pontosan legyünk képesek meghatározni. Ezt hivatottak segíteni a naptárak, melyek sokkal inkább az előbbi idő észlelésben való eligazodást segítik, és az órák, melyek a belső óránkat pontosítják.

Véleményem szerint a képzőművészetek perifériáján található képregények adják a legtöbb lehetőséget arra, hogy meglássuk, hogyan emelheti az ember az érzékszerveit a legtökéletesebb szintre. Számos ember, mutáns, szuperhős érzékel másképp, jobban, mint az emberek. Ezeket a különbségeket szeretném megvizsgálni, néhány példán keresztül.

to be continued...