2012. november 10., szombat

Skins - első generáció -




Szex, drog, rock ’n’ roll dubstep. Hát, csupán ennyi lenne a mai brit fiatalság?
 Nem.
 Szerves részüket tényleg ezek az összetevők alkotják, de mi az, ami ezek mögött van? Az E4 által 2007-ben vetíteni kezdett díjnyertes sorozata három fiatalokból álló csoportot mutat be hat évadon keresztül, megismertetve a nézőkkel a mai fiatalság problémáit, küzdelmeit és félelmeit.
 A sorozat három „generációra” bontja le a három különböző csoportot, melyeket 17-18 év körüli tinédzserek alkotnak. Mindegyik generációra két évad jutott, mindegyik generáció más, de mégis mindegyik ugyanaz. Az elkövetkező bejegyzéseimben szeretném bemutatni az egyes generációkat, ezzel pedig magát a sorozatot.


 Az első generáció középpontjában (habár mindegyik szereplőnek van külön epizódja) egy szerelmi háromszög áll, ami később egy fővel gyarapodik. Sidney (Sid) Jenkins gyerekkora óta szerelmes legjobb barátja, Anthony (Tony) Stonem barátnőjébe, Michelle Richardsonba. Sid rajongása Michelle után gyermekien naivnak tűnik, elvakultan issza a lány szavait, egyenesen rácuppan Michelle lényére és észre sem veszi, hogy egy jóval valószerűbb és nyugodtabb kapcsolata is lehetne Cassandra (Cassie)  Ainsworth-el. Cassie egy álmodozó, élénk fantáziájú ám visszahúzódó lány, aki anorexiás. Tony-t cseppet sem zavarja barátja olthatatlan szerelme Michelle iránt, ő uralkodik a csapat fölött, kihasználva barátait (főként Sidet) és átgázolva mindenkin. A baráti társaság további tagja a különc és gyógyszerfüggő Chrisopher (Chris) Miles, Jalandar (Jal) Fazer, a csapat legtalpraesettebb tagja, és a két jó barát, a muszlim vallású Anwar Khallar és a homoszexuális Maxxie Oliver.

Mind a nyolc fiatalnak megvan a saját problémája, ami gyakran egymáshoz köti őket, legtöbbször azonban a megoldáshoz saját maguk érzéseit kell először elrendezniük. Szinte mindegyiküknek szembe kell nézni a széthulló családdal, ami sajnos manapság egyre gyakoribb. Mindannyian ki vannak éhezve a társaságra, a függetlenségre és a szabadságra, ám ezek megszerzésének ára is van. A szereplők mind rendkívül emberiek, a néző gyakran magára ismerhet a problémáik, hibáik kapcsán.
Az első generáció a másik kettőhöz képest jóval szelídebb és visszafogottabb. Így az első két évad is sokkal lassúbb folyású, mint a többi. Ez adja meg az első generáció jellegzetes vonását: a keserédes vidámságot. Minden részben ott bujkál egyfajta szomorúság, ami egy-egy jelentben felerősödve hangsúlyozza ki a látottakat.
A zene itt még nem játszik akkora szerepet mint a későbbiekben, de a Skinsre jellemző hangzásvilág már itt megfigyelhető, az openingre (amit Fat Segal készített) pedig még sokáig emlékszik, aki egyszer is hallotta.
A színészek is rendkívül jól alakították a szerepüket. Érdemes megemlíteni, hogy a Skins után többük is szerepelt olyan híres sorozatokban, mint például a Game of Thrones.

 A sorozat kellően realisztikusan ábrázolja a problémákat, a rossz családi háttérből fakadó helyzeteket, az élvezetek hajszolását és a mai fiatalságot leginkább érintő problémát: a magányt. Nem esett bele abba a hibába, mint sok műfajbeli társa, vagyis nem rágja a néző szájába, mit is kéne látni. És ez az, ami az egész sorozatot olyan gördülékennyé és élvezhetővé teszi. Egyrészről nem fél megmutatni, ami valóban körülveszi a csoport tagjait (eldurvult bulik, drogok és szex), másrészről olyan finoman ábrázolja az érzéseket, ahogy azt csak nagyon kevés sorozatnak sikerült. A fentebb leírt szerelmi három(négy)szög sem elcsépelt szappanopera elemekkel operál, hanem nyíltan bemutatja a szereplők vívódásait, keserveit. Összefoglalva tehát, egy nagyon nyílt, realisztikusan bemutatott, és sok érdekes problémát felvető sorozat. A hangulata, akár a hullámvasút: egyszer nevetünk, máskor sírunk. A szereplők gyorsan a néző szívéhez nőnek, és nehéz „elereszteni” egy-egy generációt.

Személyes véleményem szerint az első generáció története a második legösszetettebb és szerethetőbb a három közül. Az egyes szereplők jelleme szinte kézzelfoghatóvá válik. Személyes kedvencem Chris és Jal, az ő háttértörténetük volt számomra a legérdekesebb.
 És ugye nem kell részleteznem az amerikai remake-ről a véleményemet, ami szerencsére csupán az első generációt érte meg.


Cím: Skins (első generáció – első és második évad)
Sugárzó: E4
Hossz: első évad: 9x47, második évad: 10x47
Alkotók: Bryan Elsley, Jamie Brittain

2 megjegyzés:

  1. A legjobb generáció. És itt van számomra a legjobb jelenet is, a második évadban Sid összeomlása a Crystal Castles - Alice Practice-re.

    VálaszTörlés
  2. Az a jelenet nekem is nagyon tetszett, tényleg a második évad egyik legjobbja volt. Az első évadból talán Chris "hajléktalanná" válása fogható még hozzá.

    VálaszTörlés